3D Akadémia | Iskolai 3D nyomtatás tapasztalatok
Iskolai 3D nyomtatás történetek, tapasztalatok és feladatok a 3D Akadémia csapatától és hazai, 3D nyomtatóval már rendelkező oktatási intézményektől.
iskolai 3d nyomtatás, 3d feladatok, 3d oktatás, 3d projektek, oktatás, iskolai felhasználás, 3d-s nyomtató, 3d nyomtató, suli, egyetem, középiskola, általános iskola, oktatási intézmények, 3d labor
5483219
blog,ajax_fade,page_not_loaded,smooth_scroll,,wpb-js-composer js-comp-ver-4.12.1,vc_responsive

3D nyomtatás az iskolákban felmérés

3D nyomtatási tapasztalatok és gyakorlatok hazai iskolákból   Eltelt 2 év mióta elindítottuk a ‘3DTech az Iskolákban’ programot és partnereink segítségével (Makerbot, CraftUnique, Leopoly) az országban első magánvállalkozásként 21 iskolát felszereltünk 3D nyomtatóval. Természetesen az utóbbi években más intézmények is elkezdték felfedezni maguknak a technológiát, amely hazai oktatási alkalmazása még így is frissnek mondható. Ennek megfelelően még nagyon kevés bevett gyakorlat és példa áll a vállalkozókedvű pedagógusok előtt, akik most vágnak bele a 3D technológiák oktatási célú kiaknázásába, azonban az érdeklődés és nyitottság egyre csak nő. Ez a felmérés éppen az új, pedagógus felhasználók kedvéért jött létre, és ezúton is nagyon…

3

Bővül a 3D labor az Inczédy-ben!

Sikeres pályázatuk eredményeként az Inczédy György középiskola először a 3DTech az Iskolákban program kapcsán gazdagodott 3D-s nyomtatóval. Az intézmény nemrégiben újabb két nyomtatóra is sikeresen pályázott ezúttal a General Electric kiírásán. A készülékeket a pályaválasztási kiállításon is bemutatták az érdeklődőknek, olvashatjuk a Szabolcs Online-on. A nemzetközi gyártó pályázatán még három hazai középiskola nyert fejenként közel fél millió Forint értékben 3D nyomtatókat.   Nem mindennapi sikerről beszélhetünk, hiszen a General Electric amerikai multinacionális cég írta ki a világméretű pályázatot, amellyel a 3D-nyomtatás népszerűsítését kívánja szponzorálni az oktatásban. A kétfordulós pályázaton különböző földrészeken több mint 400 általános és középiskolát támogatott a vállalat nyomtatókkal…

0

EFOP-3.2.3-17 és VEKOP-7.3.3-17 pályázati lehetőség!

Már egy ideje nyitva van az EFOP-3.2.3-17 ‘Digitális környezet a köznevelésben’ pályázat és a VEKOP-7.3.3-17 pályázat, amelyeken általános és középiskolák pályázhatnak digitális eszközparkjuk és módszertanuk fejlesztése céljából. Az elvárásait figyelembe véve összeálltunk a GEOMATECH csapatával és a kiírásoknak megfelelő módszertant és 3D technológiai eszközcsomagokat állítottunk össze a pályázati munka megkönnyítése céljából. Bízunk benne, hogy a digitális tárgyalkotás megismertetése, megkedveltetése és a tantervbe illesztése ezáltal is izgalmas és mégis egyszerű feladat lehet a pedagógusok számára. EFOP-3.2.3-17 ‘Digitális környezet a köznevelésben’ pályázat é VEKOP-7.3.3-17 pályázat módszertani csomag 3D technológiai eszközcsomagok   A digitális pedagógiai-módszertani csomagunk a 2015 őszén indult „3D Tech az iskolákban” program tapasztalatai alapján, a 3D Akadémia és a…

0

3D nyomtató labor nyílt a Németh Pál Kollégiumban

Kovács Győző informatikus nevét viseli az a 3D nyomtató labor, amelyet a Németh Pál Kollégiumban avattak fel február 27-én. A Németh Pál Kollégium (korábban Horváth Boldizsár Kollégium) egyike azon oktatási intézményeknek, akik 2016 év elején a Freedee ‘MakerBot a tanteremben!’ pályázatán megnyerték az első 3D nyomtatójukat. Azóta kitartó munkájuknak köszönhetően további gépekkel gyarapodott az iskola 3D eszköztára és a megnyíló labor a jövőben is elsősorban oktatási célokat szolgál majd. Így néz ki a Szent Márton-kút kicsinyített mása 3D-ben kinyomtatva. Emellett számos más tárgyat is kinyomtattak már MakerBot Replicator 2 nyomtatójukkal három dimenzióban. Például a WM-23-at, a Weiss Manfréd Repülőgép- és Motorgyár együléses…

0

3D nyomtatólaborok a 2017-es Országos Diákparlament Ajánlásában

– írta Takács István Árpád, Kecskeméti Katona József Gimnázium   ‘Pars pro toto – A rész az egészért’ Ezzel a gondolattal indította beszédét Navracsics Tibor eu biztos, majd rámutatott: a diákság képviselői arra szerződtek, hogy egy-egy közösség – város, megye vagy falu – véleményét tolmácsolják. Felmutassák különlegességüket, ami megkülönbözteti iskolájukat, közösségüket a többiekétől. A 2017-es Országos Diákparlamenti Ajánlás egyik égköve számomra a mi iskolánkból származott: „12. Kérjük a köznevelési intézmények szakmai és infrastrukturális korszerűsítését, fejlesztését. Javasoljuk, hogy az Öveges – laborok mintájára hozzanak létre 3D-s laborokat az intézményekben.” Az ajánlás folyamata igen egyszerűnek tűnik. Legelőször az iskolákban működő diákbizottságokon keresztül fogalmazódnak…

0

Magyar iskolák előtt is nyitva áll a General Electric Additív Oktatás Programja

A GE (General Electric) bejelentette, hogy világszerte iskolák jelentkezését várja Additív Oktatás Programjához (AEP). A következő öt évben a cég 10 millió dollárt fektet két oktatási programba, amelyek kifejezetten azt célozzák, hogy kineveljék az additív gyártás jövőbeli tehetségeit.   Akárcsak a személyi számítógépek esetében, a 3D nyomtatók gyártói és legnagyobb felhazsnálói is belátták, hogy az additív gyártástechnológiákat is gyorsabban fogadják el majd azzal, ha a fiatal generáció tagjai hozzáférhetnek a 3D nyomtatókhoz. Az additív tárgyalkotás új formai világot és megoldásokat tesz lehetővé, amely egy újfajta tervezői gondolkodást is igényel. Nem nehéz belátni, hogy ebben az újfajta gondolkodásban azok mutatják majd a legnagyobb…

0

Milyen 3D nyomtatott, kis tárgyakat érdemes vinni nyílt napokra?

Nemrég hangzott el ez a gyakran felmerülő kérdés a 3DTech az Iskolákban Facebook csoportban és, hogy el ne vesszen, bejegyzésbe rendeztük az összegyűjtött ötleteket. Milyen gyorsan, könnyen és nagy mennyiségben nyomtatható tárgyakkal érdemes készülni iskolai nyílt napokra, bemutatókra? telefontartó kisméretű kitűző, címer, logó nagyon népszerű Harangi Zsolt (Csiha Győző Szakképző Iskola) sípja, ami mindössze 20 perc alatt kinyomtatható egy-egy betű kulcstartóvá alakítva egyedi bevásárlókocsi érme Voronoi maci személyre szabható Thingiverse tárgyak sütiforma szaggatók   Ezek a pár forintos ajándékok arra is jók, hogy játékra vagy például kvízek kitöltésére ösztönözzük a gyerekeket.

0

Három ember egy csónakban (nem számítva a kutyát)

írta Takács Attila, Tinódi Sebestyén Gimnázium, és Idegenforgalmi, Vendéglátói Szakképző Iskola   Amikor elkezdtem gondolkodni ezen a blogbejegyzésen, Jerome Klapka Jerome: Három ember egy csónakban – című könyve jutott eszembe, ahol hőseink (kutyájukkal) egy csónaktúrán humorosabbnál humorosabb történetekbe keverednek (különösen ajánlom azt a részt, ahol ír gulyást próbálnak főzni…). Miután hazavittük júniusban a kis narancssárga CrafBotunkat (két tanár és CraftBot egy Skodában – kutya nem volt), azóta csupa móka és kacagás az életünk. Főleg magunkon derülünk, mert az „ide nekünk” a toronyórát láncostul kezdteti lelkesedés óta azért csak kiderült, hogy bizony ez egy komoly szakma, és olyan képességek kellenek, amelyek…

2

Művészi matematikai modellek

Henry Segerman, matematikus, művész és a Visualizing Mathematics with 3D Printing könyv szerzője összeállított egy válogatást azon 3D modelljeiből, amelyek FDM printereken is többé kevésbé könnyen kinyomtathatók. Henry Segerman a Matematika fakultáció egyik professzora az Oklahoma Állami Egyetemen. Amellett, hogy kutatóként tevékenykedik a topológia és a térgeometria területén, matematikus művészként főképp 3D nyomtatással valósítja meg a számtan és a művészetek határán születő alkotásait. Szemet gyönyörködtető és furfangos modelljeit bárki számára ingyen elérhetővé teszi a Thingiverse-en. Visualizing Mathematics with 3D Printing egy olyan könyv, amely a matematika esztétikai oldalát mutatja be könnyen érthető és lebilincselő formában. A könyvben a legtöbb illusztráció 3D nyomatokról készült…

0

3D nyomtatás a Tolnai Szent István Katolikus Iskolában

Beszámoló a Tolnai Szent István Katolikus Gimnáziumból (volt Sztárai Mihály Gimnázium) Írta Tuzy Ibolya, Tolnai Szent István Katolikus Iskola 2016. június 1-én vettük át a 3D nyomtatónkat, így a tanév végén már nem sok dologra maradt idő, de nagy lelkesedéssel vetettük bele magunkat a munkába.Az első igazi, oktatási célú „megrendelés” a 3D nyomtatónk életében a biológia tantárgy tanításához egy hallócsontocska készlet volt, amit nagy igyekezetünkben még a nyomtatóhoz kapott fekete szálból nyomtattunk. Ezen felbuzdulva kaptunk egy nagyobb megrendelést a nőnap mintájára megrendezett „férfinap” alkalmából, így elkészült az alábbi bicikli sorozat: A tavalyi év zárásaként a „Vízről mindent” projektben résztvevő diákoknak készült…

1