Blog

Bővül a 3D labor az Inczédy-ben!

Sikeres pályázatuk eredményeként az Inczédy György középiskola először a 3DTech az Iskolákban program kapcsán gazdagodott 3D-s nyomtatóval. Az intézmény nemrégiben újabb két nyomtatóra is sikeresen pályázott ezúttal a General Electric kiírásán. A készülékeket a pályaválasztási kiállításon is bemutatták az érdeklődőknek, olvashatjuk a Szabolcs Online-on. A nemzetközi gyártó pályázatán még három hazai középiskola nyert fejenként közel fél millió Forint értékben 3D nyomtatókat.

 

Nem mindennapi sikerről beszélhetünk, hiszen a General Electric amerikai multinacionális cég írta ki a világméretű pályázatot, amellyel a 3D-nyomtatás népszerűsítését kívánja szponzorálni az oktatásban. A kétfordulós pályázaton különböző földrészeken több mint 400 általános és középiskolát támogatott a vállalat nyomtatókkal és oktatási anyagokkal. Hazánkban mindössze 4 iskola kapott ilyen oktatási csomagot, az egyik nyertes a Nyíregyházi SZC Inczédy György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma lett.

 

A nyomtatókon kívül kellékanyagok és egyéb technikai építőelemek is kerültek a dobozokba, amelyek össz­értéke közel félmillió forint. A közeljövő egyik ígéretes technológiaialkalmazása a háromdimenziós nyomtatás, amelyet additív gyártásként is emlegetnek, ám erre már a ma iskoláinak fel kell készülniük.

 

Egyelőre szakkörökön ismerkednek a diákok a 3D-nyomtatás világával. Remélhetőleg hamarosan a tananyagban is megjelennek az új technológia alkalmazásához szükséges alapismeretek. – Huszár István, tanár, Nyíregyházi SZC Inczédy György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

Forrás: szon.hu

 

A GE pályázatán a nyíregyházi Inczédy-n kívül még három hazai iskola nyert 3D nyomtatókat:

  • BSZC Csiha Győző Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája, Hajdúnánás
  • TSZC Bottyán János Szakgimnázium, Esztergom
  • Győri Műszaki SZC Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Győr

 

Ezúton is őszintén gratulálunk az iskoláknak!