Blog

3D nyomtatás a Digitális Témahéten

Nemrégiben zajlott le országszerte az IVSZ által meghirdetett Digitális Témahét tematikus programsorozat, melynek keretében a résztvevő oktatási intézmények egy hétre száműzték a tankönyveket és füzeteket az oktatásból. Ezen a héten ugyanis a jövő tanulási technológiáié volt a főszerep: a virtuális valóság, interaktív oktatóprogramok és IKT eszközök mellett idén először megjelentek a legmodernebb digitális tárgyalkotó technológiák is a bemutatón: a FreeDee jóvoltából a szigetszentmiklósi művészeti és általános iskola diákjai első kézből próbálhatták ki a 3D szkennelés és 3D nyomtatás magával ragadó világát.

A Digitális Témahét iskolai programjai hatalmas sikernek bizonyultak; az április 4-8. közötti héten 786 iskolában 1932 digitális oktatási projekt valósult meg 5367 tanár közreműködésével és 78899 diák részvételével. Úgy gondoljuk, tanárként, diákként és a Digitális Témahét partnereként rengeteget tettek a résztvevők két hete azért, hogy a digitális pedagógia elterjedhessen a közoktatásban, és a diákok digitális kompetenciái fejlődjenek. A programsorozat célja, hogy az iskolák pedagógusait felkészítse a tankönyvmentes oktatásra, illetve ellássa megfelelő mennyiségű és minőségű digitális tartalmakkal, eszközökkel, módszertani tanácsokkal. Az itt szerzett tapasztalatokat megosztják a pedagógusokkal és döntéshozókkal, hogy a digitális világ lehetőségeit leghatékonyabban legyenek képesek kihasználni köznevelési rendszerünkben.

1     4

Szigetszentmiklóson a PC World standjánál az Oculus Rift virtuális valóság rendszerét próbálhatták ki azok a diákok, akik sorra kerülve felvehették a mágikus szemüveget. A szigetszentmiklósi rendezvényen a diákok a legmodernebb 3D technológiákba kaphattak betekintést, megismerve és kipróbálva így az átjárhatóságot a virtuális és a valós 3D világok között. Amíg a virtuális valóságban érzékeinket megtévesztve barangolhatunk egy digitális 3D térben, addig a 3D szkenner segítségével a fizikai világból emelhetünk be objektumokat a virtuális 3D térbe. Majd ennek a virtuális 3D térnek mindegyik elemét, akár emberekről készített 3D szkennelt szobrokat is kézzelfoghatóvá tudjuk tenni. A virtuális 3D térből a fizikai 3D térbe pedig nem mással transzportálhatjuk a digitális 3D tárgyakat, mint egy 3D nyomtatóval. Általános elvárás, hogy az oktatás fő feladata a jövőre való felkészítés. legyen Az információs technológiai oktatás az utóbbi években exponenciális gyorsasággal vált egyre fontosabbá. A programozás és a robotika is elkezdett beépülni a mai iskolások mindennapjaiba és egyre több jel mutatja, hogy a 3D nyomtatásnak is ez lesz az útja. Akik találkoztak már az additív gyártástechnológiákkal, tudják, hogy a következő néhány évben alapvetően átalakul a gyártás és a technológia világa, és ezzel együtt az oktatásé is.
A Digitális Témahéttel a szervezők legfőbb célja a digitális pedagógia terjesztése volt: alkalmat biztosítva a köznevelési intézmények számára új pedagógiai módszerek kipróbálására. A digitális írástudás már napjaink nélkülözhetetlen eleme, mindennapi életünk szerves részévé vált az elmúlt évtizedekben. A digitális kultúrák terjedése a táesadalmi és munkaerőpiaci elvárásokat oly mértékben módosította, amelyre a köznevelésnek is megfelelő válaszokat kellene adnia, ha a jövő társadalmára szeretné felkészíteni diákjait, akiknek a problémamegoldó-szemléletet és digitális kompetenciákat már készségszinten kell majd alkalmazniuk, ha versenyképesek szeretnének lenni a 21. századi munkaerőpiacon. A Digitális Témahét a digitális, korszerű és interaktív, projekt-alapú pedagógia elterjesztését, alkalmazásának mélyítését tűzte ki célul, mégpedig azért, hogy az iskolai pedagógiai eszközök, alkalmazott módszerek köre kiterjedhessen, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy ne csupán az informatikai tantárgy keretében valósuljon meg a digitális kompetenciát alkotó készségek, képességek fejlesztése. Erre pedig tökéletes megoldást kínálnak a 3D tárgyalkotó technológiák, név szerint a 3D nyomtató és a 3D szkenner, melyek segítségével az oktatási intézmények saját maguk tervezhetik meg, tölthetik le és készíthetik el a legmodernebb, interaktív oktatást segítő demonstrációs és segédeszközöket, amelyek nem csupán a mérnöki és művészeti képzésben, de az alap-, közép- és felsőfokú képzés minden szintjén hasznos elemekkel támogathatják az oktatók munkáját annak érdekében, hogy a diákok a legnagyobb hatékonysággal sajátíthassák el a modernkori munkaerőpiacnak megfelelő kompetenciákat.
3

A csillogó szempárok hatalmas tömegben gyülekeztek a FreeDee 3D Akadémia standjánál, ahol ezúttal a Szentkirályi utcai 3D Akadémia falain kívül, az iskola aulájában tartottunk interaktív bemutatót és rögtönzött workshopot az érdeklődő gyerekeknek és kísérő pedagógusaiknak. A hatalmas tömeg a környező iskolák diákjaival és tanáraival tovább bővült, a turnusokban érkező gyereksereg számtalan kérdésére alig győztünk válaszolni. A folyamatosan működő 3D nyomtató egyfajta figyelemmágnesként működött, majd a standhoz közelebb érve a diákok kézbe is foghatták a 3D nyomtatással készült oktatási demonstrációs modelleket, műszaki vagy művészeti témájú 3D nyomtatott alkatrészeket és maketteket.

A digitális technológiákra és virtuális 3D világra egyébként is rendkívül fogékony Z generáció tagjai le sem bírták venni a szemüket a zümmögő Makerbot Replicator 3D nyomtatóról, ámulva tértek vissza negyedóránként, hogy megnézzék, mennyit haladt a modell rétegről rétegre történő építésével a készülék. A 3D Systems Sense kézi 3D szkennelő eszközével pedig azt is kipróbálhatták, hogyan lehet meglévő tárgyakról virtuális 3D modellt, majd arról módosítva 3D nyomtatott másolatot készíteni. A gyerekek között olyan is volt, aki már korábban látott 3D nyomtatót; egyiküknek határozott elképzelése is volt arról, mire használná a 3D nyomtatót az iskolájukban a modellező szakkör keretében, amit az alábbi kis video-interjú is bizonyít:

De nem csak a diákokat varázsolta el a 3D nyomtatásban és 3D szkennelésben, azaz a digitális 3D tárgyalkotásban rejlő lehetőségek tömkelege: a kísérő pedagógusok, akik már jórészt napi szinten használnak IKT eszközöket a mindennapi oktatási gyakorlatukban, hatalmas lehetőséget láttak egy 3D nyomtatólaborban. Több tanár panaszkodott a nehéz beszerzési körülményekre, a drága taneszközökre és a meglévő eszközkészlet szinte lehetetlennek tűnő pótlására és karbantartására. Amíg a diákok robotokat, játékokat vagy egyedi figurákat és telefontokokat készítenének leginkább, addig oktatóik érdekes, mozgatható illetve szétszedhető oktatási demonstrációs eszközök előállításában látták a legnagyobb hasznot. Jóllehet léteznek már modern, a 21. századi technológiának és oktatási módszereknek megfelelő tanulást segítő eszközök, azonban a magyar közoktatási rendszerben nem nagyon akad lehetőségük és erőforrásaik ezeknek a több tízezer vagy akár többszázezer forintos eszközöknek a beszerzésére. Egy 3D nyomtató segítségével azonban néhányszáz forintnyi környezetbarát műanyagból házon ingyenesen letölthetnék és szakköri kereteken belül (vagy akár éjszaka) ki is nyomtathatják ezeket az eszközöket, így egyetlen 3D nyomtató értékének a sokszorosát is meg tudja spórolni egy intézménynek akár egyetlen féléven belül, nem is beszélve arról, hogy az innovatív technológia exponenciálisan gerjeszteni fogja az innovatív gondolkodást az intézményen belül és kívül is, hiszen az iskola a belső használat mellett testvériskoláit, sőt, akár a régió innovatív cégeit is ki tudja szolgálni a korszerű digitális berendezésekkel.

 

A szigetszentmiklósi iskolában egybegyűlt hatalmas gyereksereg, valamint a lelkes tanárok beszámolói alapján bizonyosságot nyert, hogy a 3D nyomtatók és egyéb 3D technológiák gyökeresen át fogják alakítani tárgykutúránkat, oktatásunkat és midnennapi életünket, nem kérdés többé. A kérdés csupán az, mikor vagyunk képesek integrálni ezeket a technológiákat az oktatási rendszerünkbe. Jelenleg a korai adaptálók különleges előnyre tehetnek szert, hiszen az újdonságnak számító 3D berendezések különös figyelmet irányítanak az olyan innovatív oktatási intézmények felé, mint például a kisvárdai Szent László Katolikus Szakközépiskola, vagy az a 11 szerencsés magyar közoktatási intézmény, akik a FreeDee által kiírt pályázaton szerencsés tulajdonosai lehettek egy professzionális Makerbot asztali 3D nyomtatónak. A FreeDee továbbra is  azért fog kampányolni, hogy a digitális tárgyalkotó eszközök minél előbb és minél több magyra oktatási intézményben megjelenjenek, hiszen egy remek lehetőséget kínálnak az elöregedett közpoktatási rendszerünk számára egy alulról, a diákokkal közösen történő felkapaszkodásra a nemzetközi trendekhez, bekerülve ezzel olyan nagy nemzetek mellé mint az USA, Ausztrália, Kína vagy az Egyesült Királyság, ahol már évek óta létezik átfogó nemzeti oktatási program a 3D technológiák oktatásának és oktatásba történő integrációjának az elősegítésére. Reméljük, az idei Digitális Témahét hagyományteremtő lesz, és évente egyre több és több iskola kapcsolódik majd be a programsorozatba, hogy minél több intézményvezetőhöz, pedagógushoz és diákhoz eljuthassanak a jövő oktatási módszerei.